A nap témája: A héten jön az igazi tavasz
Az ország nagy részén már nem fog fagyni éjszakánként a jövő héten, napközben egyre többfelé elérjük a 20 fokot – írja az Iőkép.
Az ország nagy részén már nem fog fagyni éjszakánként a jövő héten, napközben egyre többfelé elérjük a 20 fokot – írja az Iőkép.
Hat osztályból összesen 100 végzőst, 66 érettségire és 34 szakmai vizsgára készülő diákot köszöntöttek szombaton a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium szalagavatóján.
Gyakornoki programot indított, és akár havi 120 ezret is fizet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az egyetemistáknak – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből, amelyben úgy fogalmaznak, „a jelek szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal komolyan veszi a digitális átállást” és „akár havi 120 ezer forintban is reménykedhetnek” a hallgatók.
A hétvégén Makón rendezték az XXXII. Országos Táncművészeti Fesztivál egyik elődöntőjét. A makói VargaBalett Táncműhely 158 táncossal, 12 csoporttal és 6 növendék koreográfiával állt színpadra.
A Meta pénteken elindította előfizetéses szolgáltatását az Egyesült Államokban, amely lehetővé teszi a Facebook és Instagram felhasználók számára, hogy az Elon Musk tulajdonában lévő Twitterhez hasonlóan fizessenek a hitelesítést jelző kék pipáért (Meta Verified) és egyéb privilégiumokért – írja a Reuters.
Összesen 89 diák, egy 8 és két 4 évfolyamos osztály tanulóit ünnepelték pénteken az Erdei János Városi Sportcsarnokban. A hagyományokhoz híven a József Attila Gimnázium végzősei zöld gombot kaptak.
Mint arról a Makói Csípősön beszámoltunk, a Takarékbank kivonulását követően az OTP bankautomatát telepít Kiszomborra. Oldalunk megtudta, hogy már a napokban beállíthatják az új ATM-et, nem kell nyár elejéig kell várni a pénzkiadóra.
Legalább 300 ezer embert külföldről kellene behozni az Orbán Viktor által nemrég bejelentett iparosítási programhoz – ezt mondta az RTL Híradónak a Portfolio.hu elemzője. Már tavaly is rekordszámú, több mint 70 ezer külföldi vállalt munkát Magyarországon.
Két személyautó karambolozott csütörtökön délután az M43-as autópályán Kövegynél.
Ma reggel rendkívüli testületi ülést tartottak Makón, ahol arról döntöttek, hogy 300 millió forint értékben pályázatot nyújtanak be a Magyar Kézilabda Szövetséghez komplex sportcsarnok és tornaterem-felújítási programjához. Március elején kiderült, hogy közel 1 milliós kár lett a télen, de az önkormányzat szerint nem a bezárás miatt.
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője feljelenti az OLAF-nál, az Európai Unió csalásellenes hivatalánál Lázár János építésügyi és közlekedési minisztert az új kastélyprogram miatt.
A makói és magyar identitásról szól ez a program – jelentette ki a Hagymafesztivál pénteki megnyitóján Farkas Éva Erzsébet polgármester.
Mihálffy Béla, a Homokhátság és Szeged fideszes országgyűlési képviselője bejelentette, hogy aláírásgyűjtést indít a vízpótlás felgyorsítása érdekében a Homokhátságon. A momentumos Halász Noémi feltette neki
Talán néhányan már elfelejtették, de 2 éve furcsa körülmények között került lakat a makói belvárosban található Bartók épületre. Az M-BB Iskoláért Védegylet megtudta, hogy a városközponti ingatlan visszakerült teljesen az önkormányzathoz, csak erről nincs semmilyen irat, levelezés, jegyzőkönyv.