Van 600 millió forint tartalék a makói költségvetésben
Ennek ellenére nem támogatják az újszülötteket, civil egyesületeket, vagy az időseket így az ünnepek előtt. Egyelőre nem ismert, mire szeretnék fordítani a tartalékot, a támogatások
Ennek ellenére nem támogatják az újszülötteket, civil egyesületeket, vagy az időseket így az ünnepek előtt. Egyelőre nem ismert, mire szeretnék fordítani a tartalékot, a támogatások
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 16 évvel ezelőtt egy édesanya és lánya életét oltotta ki Makón – olvasható az
A Szignum Kéttannyelvű Egyházi Általános Iskolában digitális oktatásra álltak át – derült ki Farkas Éva ma esti tájékoztatójából. A polgármester arról is beszélt, hogy marad
A világ számos tájáról összesen 410 csapat nevezett, többek között német, osztrák, belga, ukrán, orosz, indiai csapatok. A Duocor-Makói SVSE sakkozói jelenleg a legjobb húsz
A Kelemen Ház Étterem szerette volna ,,ha azok, akik most a legnagyobb terhelésnek vannak kitéve, pár percre el tudják felejteni azt, ami körülvesz minket.” A
November végén meggyújtottuk az adventi koszorú első gyertyáját, ezzel elkezdődött az ünnepi készülődés, a várakozás időszaka. Pár apró, de fontos szabály betartásával ez az időszak
A földeáki önkormányzat rendszeresen fotókat tesz közzé az építkezésről. Makón nem lehet ilyen képeket készíteni, mert az évekkel ezelőtt elbontott nyugdíjas klub és az iskola
Molnár László ,,nehéz szívvel, hosszas őrlődés” után döntött így a vírushelyzetre való tekintettel. Tájékotatása szerint a barátai, családtagjai és az egészségügyben dolgozó szakemberek egybehangzó véleményére
A győri szakszervezet kitartást kívánt a Makói Gumiipari Szakszervezetnek. Mint azt megírtuk, sztrájkra készülnek a makói gumigyár dolgozói, a szakszervezet hamarosan a lebonyolítás részleteiről egyeztet a
A makói önkormányzat 60,8 millió forintot utalt át a Magyar Kincstárnak a gépjárműadó kormányzati elvétele miatt. Tavaly 66 millió forintot költött az idősek karácsony előtti