Városi kitüntetést kap Gábor-Nagy Árpád, Péley Péter és Jani Béla is
Hétfőn rendkívüli testületi ülés volt Makón, ahol döntöttek a városi kitüntetésekről, ezeket a hétvégi városnapon adják át.
Hétfőn rendkívüli testületi ülés volt Makón, ahol döntöttek a városi kitüntetésekről, ezeket a hétvégi városnapon adják át.
Az első előadást, mozgó élőképekből 1903-ban a Bioskóp Vállalat tartotta Makón, később, 1907-ben a Korona emeleti termében mutattak be mozgó fényképeket II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazaszállításáról. Ilyen kezdeti próbálkozások után 1908-ban nyílt meg az Uránia filmvállalat makói mozija – olvasható a mozivilág.com-on.
A hét elején még országszerte napos, száraz idő várható, a maximum-hőmérséklet azonban kissé visszaesik és jellemzően 20 Celsius-fok körül alakul.
Még mindig várni kell a felújításra, tovább húzódik a Kelemen László Művelődési Ház felújításának indulása Csanádpalotán – ezúttal nem mi foglalkoztunk a témával, hanem a fideszes sajtóbirodalom része, a Délmagyarország írt róla.
Tóth Endre, a Momentum országgyűlési képviselője közérdekű adatigénylésekből megtudta, hány pedagógus távozott a tankerületi iskolákból országszerte.
Jelentősen, 31 százalékról 24 százalékra csökkent egy év alatt a 30-59 évesek körében azoknak az aránya, akik kimondottan biztonságosnak tartják az anyagi helyzetüket – derült ki a legfrissebb K&H biztos jövő kutatásból.
Három osztályból 58 tanuló búcsúzott el a Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskolától szombat délelőtt.
Feloldották a látogatási tilalmat a hódmezővásárhelyi, makói és kakasszéki egészségügyi intézményekben – derül ki a kórház honlapjáról.
Folytatódott a Levéltár Galériában a Makói Építészeti Esték sorozat. Pénteken Karsai András amatőr fotóssal beszélgetett Dr. Balogh Tamás jogász, az örökségvédelem nagykövete.
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett – a nyers adat szerint 12,6, naptárhatástól megtisztítva 13,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Volt, aki a becenevét írta az ajánlóívre, más esetekben hiányzott vagy hiányosan szerepelt a név – tájékoztatta a a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a Népszavát. Ez is közrejátszott abban, hogy az országos roma választáson induló öt szervezet közül három már a támogató aláírások leadásakor elvérzett.
A szerdai testületi ülésen is szóba kerültek a Hagymatikumban történt balesetek, amelyekről leginkább a Facebookon lehetett olvasni. Az üzemeltető szerint 2-3 baleset valóban történt, de nem merült fel az ő felelősségük.
A pünkösdi hosszú hétvége közel annyira népszerű a Szallas.hu előfoglalási adatai szerint, mint a húsvét volt. Gyula, Siófok és Eger vezet országos összesítésben a foglalások számát illetően – számolt be róla a szállás.hu.
Farkas Éva Erzsébet polgármesterről is készült egy rakás kép az ünnepségen, de persze arról nem esett szó, hogy energiatakarékosságból hónapokra bezárták, tönkretéve a kulturális életet.